Tudtad, hogy létezik Disney mese a menstruációról?

2023. szept. 1.

Az egyik legmeglepőbb helyről érkezett az ötvenes években a felvilágosítás. Olvasd el a Disney sztoriját a menstruációt érintő edukációról a Viva la Aviva blogon!

Persze nem Hamupipőke vagy Hófehérke ciklusát ismerhetjük meg belőle, de tény, hogy a Disney 1945 és 1951 között animációs oktatófilmeket is készített, amiket az iskolákban előszeretettel vetítettek le a diákoknak. Így, az olyan kényes témákról, mint például a menstruáció, nem feltétlenül a szülőknek vagy a tanároknak kellett beszélgetni a diákokkal. 

Természetesen a társadalmi szolgálat mögött állt némi reklám célú befolyásolás is. A film elkészítését támogató Kimberly Clark nevű cég ugyanis egy oktató füzetkét is terjesztett a filmmel együtt, ami arról igyekezett meggyőzni az olvasót, hogy inkább a Kotex tamponokat vásárolják a konkurens Procter & Gamble termékei helyett.

Már az is bátor lépésnek számított a Disneytől, hogy egyáltalán beszélt a menstruációról - sőt ez volt az első olyan film, amely forgatókönyvében szerepelt a vagina szó. A menstruáció ebben a tálalásban leginkább egy higiéniai probléma, a szexualitással való kapcsolatáról említést sem tesz, és a teherbeeséssel való összefüggést is épp csak érinti.

Ha szeretnéd megnézni, itt találod az angol nyelvű videót!  Jó szórakozást hozzá! 😊

Egészség a postafiókodban

Iratkozz fel hírlevelemre a testi-lelki egyensúlyod támogatásáért- segíts önmagadnak kapcsolódni saját magadhoz.

Csak olyan levelet küldök neked, amit én is szívesen olvasnék.